2. nap:

            Kedves utazó társaim frissen, fürgén és vidáman pattantak ki az ágyból és hívtak engem is, hogy csodáljuk együtt a szépséges horvát tájat, de nekem ez természetesen nem ment és inkább az alvást választottam. Így reggel tájt jöttünk rá Andrással, hogy kb. 6 kocsival gazdagabbak lettünk és a másik irányba megy a vonat, elég meglepő volt mikor még csipás szemmel odaállok az ablakhoz, hogy kinézzek és a szél a szemembe fújja hátulról a hajam. Na, de sebaj! Egyre csak robogtunk a hegyek szerpentinjein és az alagutakat még számolni is nehéz lett volna, annyi volt. Jó turistához híven előre készültünk sok mindennel, így egy percre pontos leírással az állomásokról, mikor hova kell érkeznünk. Azaz csak kellene, reggel vettük észre, hogy valószínűleg Zágráb környékén szedtünk össze egy 3 órás késést, így a Győrig összekovácsoltal együtt volt 4 órás késésünk. Tudtuk, hogy már csak délelőtt 10-re érhetünk be leghamarabb a várt hajnali 6 helyett. Utunk során sok kiállított vonattal találkoztunk, köztük magyarral is, jócskán meglepődtünk egy 424-es láttán. Az előbb említett ifjúkkal végre szóba álltunk és be is mutatkoztak, de sajnos nem tudom becses nevük, így maradjanak csak ifjúk. Szóval ők mondták, hogy ha gondoljuk, menjünk át Supetarba komppal, megéri. Mi ezt az információt elraktároztuk. Ekkorra már a kuckónkat tényleg otthonosabbá tettük, de azt hiszem egyikünknek sem fájt a szíve mikor le kellett szállni a gyönyörű, szinte fehér vonatunkról. 10 óra tájban tényleg megérkeztünk Split városba. Első dolgunk logikusan az volt, hogy a szállásra érjünk és megszabaduljuk terheinktől. De sajnos közölték velünk, hogy a szállást csak 11-kor foglalhatjuk el, de szerencsére a csomagjainkat otthagyhattuk. Dávid tavaly járt már itt egy napot, és akkor is már kiszemelte Diocletianus császár palotájának falai között található 60 méter magas harangozó tornyot. Most mind a 3-man nagy bátorsággal felfegyverkezve indultunk neki és meg is másztuk épségben. A kilátás és az érzés hogy ez a torony több mint 800 éves leírhatatlan. A torony a mai napig áll és (igaz saját felelősségre, de) látogatható, a falai között már mennyi ember járt és mennyi dolgot átélt, fantasztikusak ezek a régi épületek. Amiből tudjuk, nem egy van Horvátországban, a házaik sem éppen mai építésűek, és a sikátoraik is gyönyörűségesek. Első óránkban ezekben gyönyörködtünk igazán. 11 óra táján visszamentünk szállásunkra (Split Hostel), amit végre elfoglalhattunk és meglepetésünkre légkondicionáló is volt a szobánkban. Ez erősen befolyásolt minket abban, hogy pihenjünk egy órát és csak azután menjünk a partra barnulni. 14 óra volt mikor elindultunk felfedezni az aznapra kitűzött stradolóhelyünket. Útközben találtunk egy elég nagy élelmiszerüzletet, itt vettünk magunkhoz folyadékot. Már érezve a tender fuvallatát, szinte csak az orrunk után menve megtaláltuk a hűsítő tengerpartot, de míg odaértünk, találkoztunk a világ végével is. (A horvát vasútvonal végét találtuk meg.) A parton nem cicóztunk vetkőztünk, aztán rohantunk is bele a vízbe. András először látta a tengert és először fürdött benne, így elkezdte ízlelgetni, hogy mégis mennyire sós. Elég hamar rájött, hogy nagyon, el is határozta, hogy legközelebb visz magával egy kiló cukrot! Ígéretünket megtartva az itthoniaknak nagyon is sokat napoztunk, András már első nap leégett, én bezzeg alig barnultam. De mégis Dávid maradt a legfakóbb! Mikor már úgy döntöttünk, hogy elég sós víz került a szervezetünkbe, „haza” mentünk és rendbetettük magunk, ekkor határoztuk el, hogy akkor holnap elmegyünk az ifjak által ajánlott Supetarba. Így a spliti éjszakai életbe nem is folytunk bele annyira, de természetesen körbejártuk éjszakai fényében is a várost, megfogalmazhatatlanul csodás volt. Első meglepő dolog, amivel szemben találtuk magunk, közvetlen a Narodni trg-n fogadott. Megszámlálhatatlanul sok fecske szállt a tér felett és úgy manővereztek, hogy minden ügyes repülős elszégyelte volna magát. Természetesen a horvát fagyit meg kellett kóstolnunk, én 2 különböző tölcsérben kaptam 1-1 gombóc fagyit, kicsit félreértett minket a kishölgy. Így egy pöttyet telhetetlennek tűntem. Fagylaltokkal felszerelve indultunk neki a vár felfedezésének és a benne található kis üzleteknek, bódéknak. Az utunk közepe tájékán találtunk egy több méteres bácsit, akinek a nagy lábujját kellett megsimogatni, és ez elvileg szerencsét hoz. (Azért mi bíztunk a babonában.) A bácsihoz közeli parkban pedig egy gyönyörűséges szökőkutat fedeztünk fel, ez a park lehetett a szerelmesek kedvenc helye, mert hihetetlenül romantikus volt. Mindezek után visszaindultunk a Hostelbe, közben megtekintettük a kikötőt, és egy templomot is éjszakai dicsfényében. Így telt a második napunk, immár Splitben.