4. nap:

          Ránkvirradt spliti utolsó napunk is. Újra vállunkra vettük nehéz csomagjaink, és elindultunk egy csomagmegőrző felfedezésére. Találtunk is egyet 20 kuna/ napért, úgy gondoltuk megéri. Itt leraktuk csomagjaink és útrakeltünk 3. fürdőzőhelyünk felé, igaz egy kis kerülővel. Sok szépet útba ejtettünk, míg odaértünk. Végre tüzetesebben megnézhettük a várat és a közte ívelő sok sikátort, és a benne található boltok sokaságát. A fiúk vettek is 1-1 polót maguknak emlékbe, jó turistához illően részeges csacsisat és részeges embereset. Ezen a napon készített András számomra érthetetlen képeket, lefotózta a tengerrel az útlevelét… Ő biztos tudja miért! Ezekután a sikátoros, fotós, polós, nézegetős rész után elindultunk ténylegesen a város másik felében található „strandra”. Útközben egyszercsak szembejött egy óriási nagy horog. Mint utóbb kiderült a horgászat 1000 éves évfordulójára emelték. (Akkora volt, hogy még én is eltörpültem mellette!) Ekkor már jócskán dél felé járt a nap, így szemünkkel bőszen kerestünk egy ételkiadásra alkalmas valamit. Találtunk is egy Popaj nevű helyet, ami épp megfelelt a mi korgó gyomrunknak. Itt jól megkajáltunk és már éreztük, hogy nem sok lehet hátra a mai nagy fürdőzésig. Nemsokára meg is találtuk a kis ösvényt közvetlen a víz mellett, ami elvezetett minket egy csodálatos helyre. Ez nem mindennapi látvány volt, a hullámok csak úgy verték a partot, a hangulat egész más volt, mint az eddig megismert strandokon, itt mindenki nyugodt volt, senki sem rohant sehova, nem volt nagy hangzavar, itt igazán lehetett pihenni. És mi ezt meg is tettük. Kerestünk egy árnyékos helyet, és igaz kicsit talán félve, de bemerészkedtünk a hullámok közé. Én voltam itt a leggyengébb láncszem, nem bírtam sokáig ellenállni a hullámoknak így csak a vízperemhez közel leülve élveztem őket. Dávid már egy fokkal jobb volt nálam, ő tovább bírta, mint én, igaz szerintem csak azért jött „ki” hozzám, mert látta, hogy féltem és hogy nem akarok egyedül ücsörögni. Viszont András maga volt Poszeidon, Ő addig bírta a hullámok marcangolását, míg (megint csak én) el nem kezdtem noszogatni, hogy gyere már ki, mert persze Őt is féltettem. De mint utóbb kiderült ez a part volt mégis a legjobb és legizgalmasabb. Lévén, hogy ekkortájt volt a legmelegebb így visszavonultunk az árnyékba és egy 15-30 percet mindenki aludt, de amint fölébredtünk mentünk a vízbe. Aztán a fiúk kitalálták, hogy sétáljunk visszafele egy kicsit, mert láttunk ott jó nagy sziklákat és szeretnének bemerészkedni közéjük. El is mentünk, én tudtam, hogy nekem a merészkedés nem lesz az erősségem így rájuk hagytam, hogy válasszanak helyet. Meg is tették, de (szerencsére) nem mentek a sziklák közé. Láttunk pár merész testes férfiembert, aki a nyílt vízen vagy a sziklák között úszott, de azzal nyugtattuk magunkat, hogy biztos tudja, mit csinál… Visszaérve helyünkre, még fürödtünk egyet, aztán úgy véltünk ideje visszaindulni a város belsejébe. Itt Dávid már egy régen kiszemelt utcába tuszkolt be bennünket, amiben épp megemlítettem, hogy nincs is semmi, amikor ez a párbeszéd folyt le közöttünk:
            H:- Nincs is ebben az utcában semmi érdekes.

            D:- Dehogynincs! Láttál már ekkora tölcsért???

            A:- És ekkora fityiszt???

Amint befordultunk az egyik sarokra keresztezte az utunk egy nagy tölcsér és a várfalból kiemelkedő nagy fityisz, elég vicces volt. Úgy volt ez a két tárgy kitalálva, hogy a fityisz vízköpőként üzemelt a tölcsérbe, de sajnos nem működött. Élményekkel tele fájó szívvel néztünk óránkra, hogy lassan menni kéne a vasútállomásra. De még maradt kunánk, amit muszáj volt elkölteni. Így betértünk a megszokott élelmiszerboltunkba. Itt elvertük pénzünket, vagyis csak Dávid és én (a vett termékeket lásd a lábjegyzetben!). Nagy tanakodás közepette András pénzének nagy részét is elköltöttük (pontosabban Ő) 2 hó gömbre, amiben szerintünk nem is műhó van, hanem műsó! Az állomásra érve már tűkön ültünk több dolog miatt is, a vonat minősége miatt, azért, hogy lesz e helyünk, menni is akartunk meg maradni is. Tehát kétségek között vártuk vonatunk. Érkezéséig mindegyikőnk elfogyasztott 1-1 sört, az utolsót Splitben. Furfangosan idővel átültünk elég közel a peronhoz ahova vártuk vonatunk, hogy mindenképp legyen helyünk. Itt sem bírtunk magunkkal. András telefonján találtunk egy IC bemondó szöveget, ami ugye magyar, angol és német nyelvű. A mögöttünk ülő idősebb nénit próbáltuk vele megviccelni, mivel nem volt épp elég hangos a telefon a néni elkezdte hegyezni a fülét, de rendesen. Még az is szerencsénk volt, hogy amúgy a bemondás sem volt valami nagyon hangos, nem tudom megértette e a néni mi szólt, de ha igen, biztos meglepődött. Nem sokkal a tréfa után megérkezett vonatunk, de sajnos nem a várt kocsikkal, nem jött szürke kék vagon, ahol összetolhattuk volna az üléseket egy nagy ággyá, de nem baj, mi már így is gyakorlottak voltunk, a matracos módszerrel. Sikerült jó helyet is találnunk, így neki is láttunk utolsó vacsoránk elfogyasztásának. Közben a vonat is elindult és mi csak fájó szívvel tekintettünk nyaralási színhelyünk után. Borunkat is felbontottuk, ahhoz képest, hogy spliti bor volt és Split környékén nem sok szöllészetett láttunk elég kellemes volt. A vacsora és a bor megtette hatását, mindegyikőnk úgy ájult az ágyba, mintha agyonütötték volna. Így telt negyedik napunk Splitben és a vonaton.