5. nap:
Úgy Zagrab környékén kezdtünk ébredezni, mert megint az volt, mint odafele. Mint ahogy öreganyám vezet, gáz, fék, gáz, fék. Egyfolytában vöröset kaptunk, össze is szedtünk 1 órányi késést. De mi ezt már csak úgy hívtuk, hogy zagrabi városnézés. Este nagy vihar volt, így az idő is eléggé lehűlt, mindegyikőnk feltúrta tehát csomagját, hogy felöltözzék. Reggelire jobb híjján már csak paprika, alma és TESCO-s ropi maradt, de nem ez volt a lényeg. Győrig az időnket pihenéssel, olvasással, zenehallgatással és beszélgetéssel töltöttük. A határ után gyönyörködtünk szép magyar tájainkban, a zöldekben, a gyönyörűen megmunkált földeinkben és falvainkban. Győrbe érkezve találtunk is egy nekünk megfelelő személyvonatot, ami kb. fél óra múlva indult, addig Dávid megvette bibliáját (Hammer), Andrással mi pedig képeslapokat nézegettünk. A vonat benn állt, ezért felszálltunk és már vártuk, hogy hazaérjünk, már jó lett volna. Nemsokára már robogtunk is Komárom fele, nővérem jött ki elénk (de persze csak az ajándéka miatt). Innen pedig a történet mindenkinek más, hazaértünk. Így telt nyaralásunk utolsó,5. napja a vonaton.
Lábjegyzet:
Elfogyasztott italok (főleg sörök): Pan sör, Tomislav sör, Guinness sör, Leffe sör, Lasko sör, Kaltenberg sör, Ozujsko sör, Plavac Mali bor, Fency narancslé, Cola, Cappy narancslé, és temérdek víz (sós és édes egyaránt).
Irodalomjegyzék:
Emlékezet (csak az enyém)
Dávid képei
András képei
(Nem valami jó kép, de nincs másik...)