Utazásomat hétfőre terveztem. De természetesen nem így lett...
Hétvégén nálam volt Dávid és kiderült, hogy bezárják az iskolákat 3 hétre és így kitaláltuk, hogy hazajövök hétfőn vele. Szép ki terv nem? Számításaimat egy megbeszélés húzta át, ami igazán semmi sem volt, mert minden probléma megoldatlan maradt és nem jutottunk előrébb, szóval fölösleges volt, de nekem maradni kellett. Így csak kedden tudtam nyakamba venni az országot, de ez sem volt ám egyszerű.
Mivel még soha nem utaztam Szürtéből vonattal haza, így tartottam az utazástól. Csapig zökkenőmentesen eljutottam a helyi utazóeszközzel a Marsutkával (kisbusz, itt nagy nincsen), ott jegyet vettem és beálltam a sorba az ellenőrzéshez. Szűk háromnegyed óra ácsorgás után beengedtek minket az ellenörző helyiségbe és végre én is sorra kerülök. Első kérdés az volt, hogy van e nálam más a személyes holmiaimon kívül. Majdnem visszakérdeztem, hogy mi számít annak, s mi nem, de az egyszerűség kedvéért a válaszom csak annyi volt, hogy nincs. Következő kérdés, hova utazik, válaszom természetesen haza. Kérdőn nézett rám, nem értettem miért, mondom Komáromba, ott lakom, önkéntesként vagyok itt és most megyek haza. - Miközben ezeket fejtegettem végig értetlen, bamba fejjel nézett rám a bácsi. Viszont mikor meghallotta, hogy önkéntes, kivirult és jó utat kívánt.- Úgy vettem észre itt valami varázsszóként működik ez az önkéntesség. Na, mondom ezen is túlestünk, nyomás a vonatra, megtörtént, átjutottam a másik oldalra, jöttek a vámosok, TERMÉSZETESEN semmi probléma. Rohanok be az állomásra, hogy akkor jegy, fizetés kártyával, erre nem jó a kártyám. Vonat indulásig még 6 kemény perc. Mondom autómata? Bank? Van arra, meg arra, meg arra. Gyorsan leesett, hogy ez az arra meg erre nem tehető meg 6 perc alatt, így búcsút intettem a vonatnak és vettem a táskáim, indultam megkeresni a bankot. Hogy az mennyire el van dugva, te jó ég! Vagy 3 embert kérdeztem meg, hogy hol is van. Mind hülyének nézhetett, mert ott forogtam körülötte... A lényeg, hogy meglett a pénz, de az OTP-ben többet nem bízok. Akkor vissza az állomásra, jegyvétel és kérdés: következő vonat? Egy óra múlva... Ekkor már 2 órája voltam Záhonyban. Nem baj, várok, jegy van, vonat beigérve. Délben kicsattogok a vonathoz, készülök felszállni, hát nem az orrom előtt csapja be a kalauz az ajtót? Mondom, na mi van? Épp fel akartam szállni. Rám néz, hát tessék. Majdnem nekiugrottam, tele vagyok csomagokkal, valóságos élő karácsonyfának nézek ki, erre még azt a nyamvadék ajtót is becsapja az orrom előtt, azt hittem összekarmolom magam. Na, de nyeltem egy nagyot. Felkászálódtam és elébe néztem a nagy utazásnak. Pontosan az öt és fél órás útnak. Egyhelyben. Egyedül. Koszos vonaton, de legalább vonaton. Ezekután úgy Komáromig nem történt semmi érdekes, de azt hiszem nem is tudtam volna már elviselni...