Kedves olvasók! Én bizony egy orv vendégblogger vagyok, aki a mai napon Sura helyett generálja a tartalmat. Mivel most értem haza egy rövidre sikerült koncert után, így csak egy aprócska videót tárok elétek. Bízok benne, hogy sok érdekeset találtok benne, és ezentúl lelkes olvasói lesztek a Napirajznak.

Szájról szájra: Édes kicsi galambom

(Nagyon szeretem! :) )

„Ahol a Balaton északkeleti csücskében a Fűzfői-öböl nyugati partjától megváltozik a táj arculata, ott fekszik Balatonalmádi, a 8800 lakosú igazi üdülőváros.”

Írja ezt a prospektusba illő mondatot egy honlap szerkesztő, aki igyekszik ezt a várost bemutatni. Ez természeten igaz, de számomra Almádi nem csak egy szép üdülőváros ahova nyáron elmegyek, eltöltök egy hetet, kettőt, ahogy épp van időm és minden nap a Balaton partján süttetem a hasam, este pedig belevetem magam az éjszakai életbe. Nekem Almádi maga a nyugalom. 4 hónapos korom óta szinte az összes nyaram itt töltöm, pár barátom is van, akik itt laknak, velük szinte csak nyáron találkozok és nem a vízparton süttetjük halálra magunkat, mint előbb említettem. Mikor kisebb voltam papám nagy kirándulásokat szervezett nekünk, amik a mai napig nagy hatással voltak rám. Egyszerűen csodálatos volt, mikor nővéremmel és egy pajtásunkkal elvitt minket egyik reggel a szemközti hegy csúcsára, de egyszercsak egy mocsár lélegzett előttünk. Papám mintha tudta volna mi vár ránk (de persze ezt akkor még nem fogtam fel, csak csodáltam),  gumicsizma volt rajta. Mi gyerekek elszomorodtunk, hogy akkor mi visszafordulunk, mert mi nem mehetünk csizma nélkül a mocsárba… Erre papám fogott minket, két gyereket karjára ültetet egyet a nyakába vett és már mentünk is bele a mocsárba. Fergeteges élmény volt! Természetesen azokat az alkalmakat sem felejtem el, amik kedves Andráshoz és az ő hátsó kertjükhöz kapcsolódnak. Itt a szellemvasútra gondolok aminek, mint legkisebb én voltam a „szenvedő” alanya. Amikor barátunkat kifestettük, a babáimat, plüssállataimat dobáltuk, harci díszbe öltöztünk, ezek feledhetetlen élmények.
De sajnos elkezdtünk kamaszodni. Nővérem és András eltávolodtak egymástól. Egy ideig nem volt minden olyan tökéletes ott, én próbáltam összehozni újra a „csapatot”, de nem jött össze. Végül leredukálódtunk két személyre, ha lehet ezt így mondani. Szerencsére BB és én a mai napig jóban vagyunk. Volt mikor a völgy sok pajtással egészült ki, új embereket ismertem meg BB által, közülük egy, aki fontos, ő nem más, mint a nagy Dudi!
De sajnos még nagyobbak lettünk és így már alig van időnk egymással találkozni és szellemvasutazni vagy harci díszbe öltözni vagy egyszerűen csak élőben beszélgetni.
Viszont a hely varázsa semmit nem változott a hegyek, völgyek és természetesen a Balaton is egyszerűen mesébe illően tökéletes összhangban vannak egymással és akármikor megyek majd el és akármi lesz velünk, akármilyen öregek leszünk, Almádi Almádi lesz, és nekem ez a lényeg! Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a csodálatos várost, főleg kirándulás céljából!

Szájról szájra: Apókáé

5. nap:

 Úgy Zagrab környékén kezdtünk ébredezni, mert megint az volt, mint odafele. Mint ahogy öreganyám vezet, gáz, fék, gáz, fék. Egyfolytában vöröset kaptunk, össze is szedtünk 1 órányi késést. De mi ezt már csak úgy hívtuk, hogy zagrabi városnézés. Este nagy vihar volt, így az idő is eléggé lehűlt, mindegyikőnk feltúrta tehát csomagját, hogy felöltözzék. Reggelire jobb híjján már csak paprika, alma és TESCO-s ropi maradt, de nem ez volt a lényeg. Győrig az időnket pihenéssel, olvasással, zenehallgatással és beszélgetéssel töltöttük. A határ után gyönyörködtünk szép magyar tájainkban, a zöldekben, a gyönyörűen megmunkált földeinkben és falvainkban. Győrbe érkezve találtunk is egy nekünk megfelelő személyvonatot, ami kb. fél óra múlva indult, addig Dávid megvette bibliáját (Hammer), Andrással mi pedig képeslapokat nézegettünk. A vonat benn állt, ezért felszálltunk és már vártuk, hogy hazaérjünk, már jó lett volna. Nemsokára már robogtunk is Komárom fele, nővérem jött ki elénk (de persze csak az ajándéka miatt). Innen pedig a történet mindenkinek más, hazaértünk. Így telt nyaralásunk utolsó,5. napja a vonaton.

Lábjegyzet:

Elfogyasztott italok (főleg sörök): Pan sör, Tomislav sör, Guinness sör, Leffe sör, Lasko sör, Kaltenberg sör, Ozujsko sör, Plavac Mali bor, Fency narancslé, Cola, Cappy narancslé, és temérdek víz (sós és édes egyaránt).

          Irodalomjegyzék:
                                   Emlékezet (csak az enyém)

                          Dávid képei

                          András képei

(Nem valami jó kép, de nincs másik...)

Sok-sok boldog névnapot szeretnék kívánni az összes Gu-gu-gu-gusztáf nevű emberkének aki magára venné a dolgot. :D

Szájról szájra: Anyókáé

4. nap:

          Ránkvirradt spliti utolsó napunk is. Újra vállunkra vettük nehéz csomagjaink, és elindultunk egy csomagmegőrző felfedezésére. Találtunk is egyet 20 kuna/ napért, úgy gondoltuk megéri. Itt leraktuk csomagjaink és útrakeltünk 3. fürdőzőhelyünk felé, igaz egy kis kerülővel. Sok szépet útba ejtettünk, míg odaértünk. Végre tüzetesebben megnézhettük a várat és a közte ívelő sok sikátort, és a benne található boltok sokaságát. A fiúk vettek is 1-1 polót maguknak emlékbe, jó turistához illően részeges csacsisat és részeges embereset. Ezen a napon készített András számomra érthetetlen képeket, lefotózta a tengerrel az útlevelét… Ő biztos tudja miért! Ezekután a sikátoros, fotós, polós, nézegetős rész után elindultunk ténylegesen a város másik felében található „strandra”. Útközben egyszercsak szembejött egy óriási nagy horog. Mint utóbb kiderült a horgászat 1000 éves évfordulójára emelték. (Akkora volt, hogy még én is eltörpültem mellette!) Ekkor már jócskán dél felé járt a nap, így szemünkkel bőszen kerestünk egy ételkiadásra alkalmas valamit. Találtunk is egy Popaj nevű helyet, ami épp megfelelt a mi korgó gyomrunknak. Itt jól megkajáltunk és már éreztük, hogy nem sok lehet hátra a mai nagy fürdőzésig. Nemsokára meg is találtuk a kis ösvényt közvetlen a víz mellett, ami elvezetett minket egy csodálatos helyre. Ez nem mindennapi látvány volt, a hullámok csak úgy verték a partot, a hangulat egész más volt, mint az eddig megismert strandokon, itt mindenki nyugodt volt, senki sem rohant sehova, nem volt nagy hangzavar, itt igazán lehetett pihenni. És mi ezt meg is tettük. Kerestünk egy árnyékos helyet, és igaz kicsit talán félve, de bemerészkedtünk a hullámok közé. Én voltam itt a leggyengébb láncszem, nem bírtam sokáig ellenállni a hullámoknak így csak a vízperemhez közel leülve élveztem őket. Dávid már egy fokkal jobb volt nálam, ő tovább bírta, mint én, igaz szerintem csak azért jött „ki” hozzám, mert látta, hogy féltem és hogy nem akarok egyedül ücsörögni. Viszont András maga volt Poszeidon, Ő addig bírta a hullámok marcangolását, míg (megint csak én) el nem kezdtem noszogatni, hogy gyere már ki, mert persze Őt is féltettem. De mint utóbb kiderült ez a part volt mégis a legjobb és legizgalmasabb. Lévén, hogy ekkortájt volt a legmelegebb így visszavonultunk az árnyékba és egy 15-30 percet mindenki aludt, de amint fölébredtünk mentünk a vízbe. Aztán a fiúk kitalálták, hogy sétáljunk visszafele egy kicsit, mert láttunk ott jó nagy sziklákat és szeretnének bemerészkedni közéjük. El is mentünk, én tudtam, hogy nekem a merészkedés nem lesz az erősségem így rájuk hagytam, hogy válasszanak helyet. Meg is tették, de (szerencsére) nem mentek a sziklák közé. Láttunk pár merész testes férfiembert, aki a nyílt vízen vagy a sziklák között úszott, de azzal nyugtattuk magunkat, hogy biztos tudja, mit csinál… Visszaérve helyünkre, még fürödtünk egyet, aztán úgy véltünk ideje visszaindulni a város belsejébe. Itt Dávid már egy régen kiszemelt utcába tuszkolt be bennünket, amiben épp megemlítettem, hogy nincs is semmi, amikor ez a párbeszéd folyt le közöttünk:
            H:- Nincs is ebben az utcában semmi érdekes.

            D:- Dehogynincs! Láttál már ekkora tölcsért???

            A:- És ekkora fityiszt???

Amint befordultunk az egyik sarokra keresztezte az utunk egy nagy tölcsér és a várfalból kiemelkedő nagy fityisz, elég vicces volt. Úgy volt ez a két tárgy kitalálva, hogy a fityisz vízköpőként üzemelt a tölcsérbe, de sajnos nem működött. Élményekkel tele fájó szívvel néztünk óránkra, hogy lassan menni kéne a vasútállomásra. De még maradt kunánk, amit muszáj volt elkölteni. Így betértünk a megszokott élelmiszerboltunkba. Itt elvertük pénzünket, vagyis csak Dávid és én (a vett termékeket lásd a lábjegyzetben!). Nagy tanakodás közepette András pénzének nagy részét is elköltöttük (pontosabban Ő) 2 hó gömbre, amiben szerintünk nem is műhó van, hanem műsó! Az állomásra érve már tűkön ültünk több dolog miatt is, a vonat minősége miatt, azért, hogy lesz e helyünk, menni is akartunk meg maradni is. Tehát kétségek között vártuk vonatunk. Érkezéséig mindegyikőnk elfogyasztott 1-1 sört, az utolsót Splitben. Furfangosan idővel átültünk elég közel a peronhoz ahova vártuk vonatunk, hogy mindenképp legyen helyünk. Itt sem bírtunk magunkkal. András telefonján találtunk egy IC bemondó szöveget, ami ugye magyar, angol és német nyelvű. A mögöttünk ülő idősebb nénit próbáltuk vele megviccelni, mivel nem volt épp elég hangos a telefon a néni elkezdte hegyezni a fülét, de rendesen. Még az is szerencsénk volt, hogy amúgy a bemondás sem volt valami nagyon hangos, nem tudom megértette e a néni mi szólt, de ha igen, biztos meglepődött. Nem sokkal a tréfa után megérkezett vonatunk, de sajnos nem a várt kocsikkal, nem jött szürke kék vagon, ahol összetolhattuk volna az üléseket egy nagy ággyá, de nem baj, mi már így is gyakorlottak voltunk, a matracos módszerrel. Sikerült jó helyet is találnunk, így neki is láttunk utolsó vacsoránk elfogyasztásának. Közben a vonat is elindult és mi csak fájó szívvel tekintettünk nyaralási színhelyünk után. Borunkat is felbontottuk, ahhoz képest, hogy spliti bor volt és Split környékén nem sok szöllészetett láttunk elég kellemes volt. A vacsora és a bor megtette hatását, mindegyikőnk úgy ájult az ágyba, mintha agyonütötték volna. Így telt negyedik napunk Splitben és a vonaton.

Szájról szájra: Gyújtottam gyertyát

3. nap:

            7 órakkor keltet bennünket Dávid, hogy irány Splitbe. Itt bevásároltunk a nagy hajókázásra, és megvettük a Supetarba szóló jegyünket, a Hrvat nevű Jadrolinija „járatára”. A komp monumentális nagysága mindegyikőnket meglepett. Az indulásig volt időnk csodálkozni, volt a hajón mozgólépcső, szalon, óriási mosdók, büfé, plazmatévé, na és sok-sok mentőmellény. 9-kor a hajónk pontosan indult és az út csodás volt. A tenger gyönyörű és tiszta, sirályok szórakoztattak minket a kb. 50 perces úton. Amint közelettünk a sziget felé már láttuk, hogy itt lesz mit megnézni. Kiszemeltük már,hogy hova is kéne menni fürdeni és mi látnivaló van a közelben. Először egy templomba mentünk hűsölést remélve, aztán pedig irány a part. Maga a part igazán más volt első ránézésre is, mivel köves volt és a földön tüskék hevertek a fenyőkről lepotyogva, így egy betonasztalhoz kényszerültünk, mert nem igazán akartunk tűszúrások közepette napozni, és az asztalnál még árnyék is volt. Itt sem tötyörésztünk, siettünk be a vízbe. Amint odaértünk a tenger széléhez éreztük, hogy ez tényleg nem homok, elég kemény volt az ajzat (tele volt tenyérnyi kövekkel). De mindenképp megérte átjönni, mivel tényleg tisztább volt a víz és a környék is szép volt. Fél napot így töltöttünk benn a vízben és kinn a parton napozva. Mikor egy kicsit már „untuk” ezt az életformát (dehogy untuk, ezt nem lehet megunni), akkor elmentünk egy közeli temetőbe, ahol sok szépet láttunk, köztük egy mauzóleumot és sok csodás növényt. Ezután fürödtünk még egy keveset, aztán elmentünk felfedezni a várost. Találtunk a vízhez közel egy számunkra jó éttermet és ott ettünk és ittunk egy jót. Ekkor már lehetett olyan 4 óra, kb. az 5 órási komppal mentünk vissza Splitbe. Siettünk vissza a szállásra összepakolni, mert sajnos másnap 10 óráig el kellett hagynunk a szállást. Mindent rendberaktunk és úgy döntöttünk, hogy ameddig bírjuk, kint leszünk a városban. Így is tettünk, láttunk sok érdekeset, bábozó fiút, lányokat, akik énekeltek és táncoltak, kiskoncertet, nagykoncertet stb. Igazán ekkor élt a város, ez nagyon is látszott. Igaz nem bírtuk sokáig kb. 10 óráig, de sok szépet és érdekeset láttunk, mint mondtam. Így telt a harmadik napunk, szintén Splitben.

Szájról szájra: Sem eső

2. nap:

            Kedves utazó társaim frissen, fürgén és vidáman pattantak ki az ágyból és hívtak engem is, hogy csodáljuk együtt a szépséges horvát tájat, de nekem ez természetesen nem ment és inkább az alvást választottam. Így reggel tájt jöttünk rá Andrással, hogy kb. 6 kocsival gazdagabbak lettünk és a másik irányba megy a vonat, elég meglepő volt mikor még csipás szemmel odaállok az ablakhoz, hogy kinézzek és a szél a szemembe fújja hátulról a hajam. Na, de sebaj! Egyre csak robogtunk a hegyek szerpentinjein és az alagutakat még számolni is nehéz lett volna, annyi volt. Jó turistához híven előre készültünk sok mindennel, így egy percre pontos leírással az állomásokról, mikor hova kell érkeznünk. Azaz csak kellene, reggel vettük észre, hogy valószínűleg Zágráb környékén szedtünk össze egy 3 órás késést, így a Győrig összekovácsoltal együtt volt 4 órás késésünk. Tudtuk, hogy már csak délelőtt 10-re érhetünk be leghamarabb a várt hajnali 6 helyett. Utunk során sok kiállított vonattal találkoztunk, köztük magyarral is, jócskán meglepődtünk egy 424-es láttán. Az előbb említett ifjúkkal végre szóba álltunk és be is mutatkoztak, de sajnos nem tudom becses nevük, így maradjanak csak ifjúk. Szóval ők mondták, hogy ha gondoljuk, menjünk át Supetarba komppal, megéri. Mi ezt az információt elraktároztuk. Ekkorra már a kuckónkat tényleg otthonosabbá tettük, de azt hiszem egyikünknek sem fájt a szíve mikor le kellett szállni a gyönyörű, szinte fehér vonatunkról. 10 óra tájban tényleg megérkeztünk Split városba. Első dolgunk logikusan az volt, hogy a szállásra érjünk és megszabaduljuk terheinktől. De sajnos közölték velünk, hogy a szállást csak 11-kor foglalhatjuk el, de szerencsére a csomagjainkat otthagyhattuk. Dávid tavaly járt már itt egy napot, és akkor is már kiszemelte Diocletianus császár palotájának falai között található 60 méter magas harangozó tornyot. Most mind a 3-man nagy bátorsággal felfegyverkezve indultunk neki és meg is másztuk épségben. A kilátás és az érzés hogy ez a torony több mint 800 éves leírhatatlan. A torony a mai napig áll és (igaz saját felelősségre, de) látogatható, a falai között már mennyi ember járt és mennyi dolgot átélt, fantasztikusak ezek a régi épületek. Amiből tudjuk, nem egy van Horvátországban, a házaik sem éppen mai építésűek, és a sikátoraik is gyönyörűségesek. Első óránkban ezekben gyönyörködtünk igazán. 11 óra táján visszamentünk szállásunkra (Split Hostel), amit végre elfoglalhattunk és meglepetésünkre légkondicionáló is volt a szobánkban. Ez erősen befolyásolt minket abban, hogy pihenjünk egy órát és csak azután menjünk a partra barnulni. 14 óra volt mikor elindultunk felfedezni az aznapra kitűzött stradolóhelyünket. Útközben találtunk egy elég nagy élelmiszerüzletet, itt vettünk magunkhoz folyadékot. Már érezve a tender fuvallatát, szinte csak az orrunk után menve megtaláltuk a hűsítő tengerpartot, de míg odaértünk, találkoztunk a világ végével is. (A horvát vasútvonal végét találtuk meg.) A parton nem cicóztunk vetkőztünk, aztán rohantunk is bele a vízbe. András először látta a tengert és először fürdött benne, így elkezdte ízlelgetni, hogy mégis mennyire sós. Elég hamar rájött, hogy nagyon, el is határozta, hogy legközelebb visz magával egy kiló cukrot! Ígéretünket megtartva az itthoniaknak nagyon is sokat napoztunk, András már első nap leégett, én bezzeg alig barnultam. De mégis Dávid maradt a legfakóbb! Mikor már úgy döntöttünk, hogy elég sós víz került a szervezetünkbe, „haza” mentünk és rendbetettük magunk, ekkor határoztuk el, hogy akkor holnap elmegyünk az ifjak által ajánlott Supetarba. Így a spliti éjszakai életbe nem is folytunk bele annyira, de természetesen körbejártuk éjszakai fényében is a várost, megfogalmazhatatlanul csodás volt. Első meglepő dolog, amivel szemben találtuk magunk, közvetlen a Narodni trg-n fogadott. Megszámlálhatatlanul sok fecske szállt a tér felett és úgy manővereztek, hogy minden ügyes repülős elszégyelte volna magát. Természetesen a horvát fagyit meg kellett kóstolnunk, én 2 különböző tölcsérben kaptam 1-1 gombóc fagyit, kicsit félreértett minket a kishölgy. Így egy pöttyet telhetetlennek tűntem. Fagylaltokkal felszerelve indultunk neki a vár felfedezésének és a benne található kis üzleteknek, bódéknak. Az utunk közepe tájékán találtunk egy több méteres bácsit, akinek a nagy lábujját kellett megsimogatni, és ez elvileg szerencsét hoz. (Azért mi bíztunk a babonában.) A bácsihoz közeli parkban pedig egy gyönyörűséges szökőkutat fedeztünk fel, ez a park lehetett a szerelmesek kedvenc helye, mert hihetetlenül romantikus volt. Mindezek után visszaindultunk a Hostelbe, közben megtekintettük a kikötőt, és egy templomot is éjszakai dicsfényében. Így telt a második napunk, immár Splitben.

Szájról szájra: Tűzugrás

1. nap:
            Indulás Győrből 60 perc késéssel, gondoltuk jól indul ez a nyaralás is, de rájöttünk hamar, hogy ez még csak igazán a kezdet. Végre befutnak a gyönyörű vasúti kocsik és elindulunk az országhatár felé. Dávidnak az út Szombathelyig igazán nem volt érdekes, talán ez érthető is. Fiúk az első pár kilométeren legurították első sörüket (semmiképp sem az utolsót). Zalaszentivánig az út elég egyhangúan és eseménytelenül telt, itt kezdett el Dávid igazán aktívan fényképezni és dumálni. Aztán csak úgy jöttek az állomások Nagykanizsa, aztán Gyékényes. Itt jöttek fel a vonatra a határőrök és sajnos kiszúrták, hogy nem vagy még 18 és így szülői engedély nélkül nem hagyhatom el az országot. Az engedély szerencsére nálam volt közjegyző hitelesítésével, de a kedves horvát határőr néni kért egy másolatot, ami viszont nem volt nálam. Ezért a nénike elvitte a papíromat és az útlevelünket, Dávidét és az enyémet. Mi meg rohanunk a nő után az ablakba, hogy What’s the problem?, erre az okos határőr néni: I copi. Na, nem baj, átíveltük okos és precíz angoltudással a nemzetek közötti határt is. Aztán mindent rendben találtak és továbbengedték a vonatot Horvátországba. JUPPPÍÍÍ. Ekkorra már jócskán besötétedett. Az első nap élményeihez még hozzá tartozik, hogy futólag megismerkedtünk 2 ifjúval, akik szintén vasutasok és ők is épp Splitbe tartottak (vagyis ekkor még csak így gondoltuk). Elértünk Zágráb közelébe, itt úgy találtuk, hogy akkor ideje nyugovóra térni. Az egyetlen logikus gondolkodással bíró egyén (azaz Én) ki találtam hogyan tudunk mind a 3-man kényelmesen aludni a feltételekhez képest. Andrásnak szerencsére volt egy felfújható matraca, ami épp elfért a két üléssor között, ezt felfújta és ő ott próbált aludni, mint utóbb kiderült sokkal kényelmesebb volt neki, mint nekünk fenn keresztben az üléseken elnyúlva. Dávid rögvest elaludt amint párnát ért a feje, András hősiesen szenvedett egy kicsit velem, de aztán neki is sikerült az alvás, én viszont (sajnos) minden egyes fékezésnél azonnal felébredtem… Így telt első napunk és éjszakánk, még a vonaton.

Szájról szájra: Somogyindia